A VSquare visegrádi régiós oknyomozó platformnak írt angol nyelvű hírlevelemben (a legújabb verzió itt, feliratkozási link itt) igyekszem olyan exkluzív értesüléseket megosztani, melyek cikkben nem jelentek meg, nemzetközi vonatkozásúak, és persze hírértékűek. Itt a legfrissebb hírlevél magyar fordítása.
A V4 csendes cseh-magyar újraindítását nők vezénylik le
Júniusban zárul Magyarország éves Visegrádi Csoport (V4) soros elnöksége, amelynek utolsó eseménye a június 23-i budapesti miniszterelnöki csúcstalálkozó lesz. A V4 belső viszonyai azonban alapvetően megváltoztak az Orbán-rendszer bukásával. A visegrádi együttműködés, amely a 2010-es évek végén gyakorlatilag populista és illiberális vezetők szövetségeként élte fénykorát, ma már jóval összetettebb képet mutat.
Magyar Péter első hivatalos külföldi útja Varsóba vezetett, és a találkozó szinte egy nagy baráti összeborulás lett. Ezzel szemben a magyar–szlovák kapcsolatok megromlottak a Beneš-dekrétumok és Magyar Péter Trianonnal kapcsolatos kijelentései miatt. Eközben teljesen észrevétlen maradt a Magyar-kormány kapcsolata Csehországgal és Andrej Babiš miniszterelnökkel – pedig talán ez a legérdekesebb fejlemény.
Babiš továbbra is Orbán formális szövetségese: pártja, az ANO és a Fidesz egyaránt alapító tagja a Patrióták Európáért nevű jobboldali-populista európai parlamenti frakciónak. A háttérben azonban már jóval az április 12-i magyar választás előtt megkezdődött a pragmatikus együttműködés kiépítése Babiš és Magyar körei között. Egy, a cseh kormányzat gondolkodását ismerő magyar forrás szerint Prágában – a független közvélemény-kutatásokkal összhangban – Orbán vereségére számítottak, bár a bukás nagysága őket is meglepte.
Több cseh és magyar forrás szerint a háttérben zajló kapcsolatépítést a két ország politikájának jelenlegi legbefolyásosabb női vezetői koordinálta. Az egyik Bartha Tünde, Babiš legközelebbi bizalmasa és a cseh kormányhivatal vezetője, aki maga felvidéki magyar. A másik az időközben magyar külügyminiszterré váló Orbán Anita, a szlovák GLOBSEC think-tank igazgatótanácsának korábbi alelnöke. Kettejük között több személyes találkozóra is sor került, amelyek közül egyiket sem hozták nyilvánosságra. Bizonyos egyeztetések már bőven a magyar választás előtt lezajlottak, a legutóbbira pedig a közelmúltbeli prágai GLOBSEC Fórum idején került sor.
„Nagyon örülök annak, hogy Orbán Anitával gyorsan és hatékonyan tudtunk munkakapcsolatot kialakítani. A sok közös szakmai kapcsolatnak köszönhetően szinte azonnal érdemben elkezdhettük az együttműködést” – mondta nekem Bartha. Hozzátette: számára a visegrádi együttműködés mindig kiemelten fontos volt, és jelenleg is Orbán Anitával dolgozik a budapesti csúcstalálkozó előkészítésén.
„Örülök annak, hogy Orbán Anitával ilyen összhangban, pragmatikusan és intenzíven tudunk együtt dolgozni, és közösen támogatni a két ország kapcsolatainak további erősítését. Meggyőződésem, hogy ez a szoros együttműködés mindkét fél számára kézzelfogható eredményeket hozhat” – fogalmazott.
A cseh Omnipol megvásárolná az Orbán-közeli tulajoktól az AERO Vodochodyt
Az Orbán-rendszer összeomlásának az egész régióra nézve lesznek gazdasági következményei. A rezsimhez hű üzletemberek jelentős pénzügyi forrásokat veszíthetnek, mivel a Magyar-kormány várhatóan megszünteti azokat a hiteleket és állami garanciákat, amelyeket korábban állami bankok biztosítottak számukra.
Ez magyarázhatja, hogy a cseh védelmi ipari vállalatcsoport, az Omnipol miért készülhet az AERO Vodochody repülőgépgyártó megvásárlására. A VSquare birtokába került vezetői összefoglaló szerint az Omnipol – amely már most is kisebbségi tulajdonos – a vállalat pénzügyi helyzetét „a kritikushoz közelinek” tartja. Az Omnipol kész lenne átvenni az AERO-nak a magyar állami tulajdonú MFB Bank felé meglévő teljes, jelenleg mintegy 130 millió eurós kitettségét, mégpedig egy cseh bankokból álló konzorciummal együttműködve.
Az 1919-ben alapított AERO Vodochody legismertebb termékei az L–39 Albatros és az L–39NG Skyfox kiképző repülőgépek. A vállalat 15 éven át a cseh-szlovák Penta Investments tulajdonában volt, majd 2021-ben a magyar HSC Aerojet Zrt.-hez került. A holdingot akkor még Szalay-Bobrovniczky Kristóf üzletember irányította, akit néhány hónappal később, 2022 májusában Orbán Viktor honvédelmi miniszterré nevezett ki. A felvásárlást eredetileg az MFB Bank mintegy 150 millió eurós, magyar állami garanciával biztosított hitele finanszírozta.
Az azóta kialakult tulajdonosi struktúra az Orbán-korszak gazdasági elitjének szinte teljes névsorát felvonultatja. Az AERO Vodochody jelenleg teljes egészében a HSC Aerojet tulajdonában van. Utóbbi 15 százaléka a magyar államé az N7 Holdingon keresztül, a többségi tulajdonos pedig a Magyar Aerojet Befektetési Vagyonkezelő Zrt.
A Magyar Aerojet négy tulajdonosa – közbeiktatott cégeken, alapokon keresztül – Hernádi Zsolt és Bacsa György MOL-vezetők, Világi Oszkár felvidéki magyar milliárdos és egykori Slovnaft-vezér, valamint Habony Árpád, Orbán Viktor hosszú ideje meghatározó informális tanácsadója. Az Omnipol, amelyet Richard Háva cseh üzletember családja irányít, kisebbségi részesedéssel rendelkezik a HSC Aerojetben.
Az előkészítés alatt álló ajánlat szerint az Omnipol meghagyná a magyar állam 15 százalékos részesedését, ugyanakkor teljes egészében kivásárolná az Orbán-rezsimhez köthető magyar tulajdonosokat. A dokumentum arra is figyelmeztet, hogy reális veszélye van annak, hogy az MFB követelésállományát és a HSC Aerojetet ellenséges felvásárlással megszerzi a szintén Orbán-közeli 4iG Space & Defence Technologies, illetve a Czechoslovak Group.
A HSC Aerojet a VSquare kérdéseire válaszolva tagadta, hogy pénzügyi problémáik lennének, és a nemrég közzétett éves jelentésükre hivatkozott. „A számok azt mutatják, hogy 2025 az AERO történetének legnagyobb árbevételét és legmagasabb nyereségét hozó éve volt” – írta a vállalat.
A valódi problémák azonban várhatóan csak később jelentkeznek, amikor a Magyar-kormány elkezdi lebontani az Orbán-korszak gazdasági birodalmát fenntartó, állami garanciával biztosított hitelrendszert. Az MFB Bank elnök-vezérigazgatóját június 11-én már le is váltotta az új kormány.
Egy, a magyar kormányhoz közel álló forrás szerint az államnak opciós joga van arra, hogy többségi tulajdont szerezzen a vállalatban, ám az Orbán-kormány által hátrahagyott súlyos költségvetési helyzet miatt a kabinet várhatóan nem kíván élni ezzel a lehetőséggel.
Egy vezető magyar védelmi ipari szakember szerint ráadásul az AERO zászlóshajó-termékének számító L–39NG nehezen tud majd alkalmazkodni az ukrajnai háború miatt megváltozott új harctéri követelményekhez, ezért rövid távon jelentős kutatás-fejlesztési beruházásokra lesz szüksége ahhoz, hogy versenyképes maradjon.
Több forrás arról is beszélt, hogy Petr Kolář veterán cseh diplomata és korábbi elnöki tanácsadó személyesen segíti az Omnipol ajánlatát. Kolář Magyarországon és Csehországban egyaránt potenciális érintetteket és közvetítőket keres meg az ügy érdekében.
A VSquare megkereste Kolářt, hogy tisztázza szerepét, de a cikk megjelenéséig nem válaszolt. Az Omnipol és a magyar Honvédelmi Minisztérium szintén nem reagált a publikálás előtt elküldött részletes kérdésekre.
A HSC Aerojet közölte: tudomásuk szerint „nincs folyamatban részvényátruházás, és a többi tulajdonos részéről sem ismert olyan szándék, amely az értékesítés irányába mutatna”.
A demokrácia védelme a fő célja a magyar titkosszolgálatok új felügyelőjének
Orbán Viktor 16 éves kormányzását megfigyelési és titkosszolgálati botrányok kísérték — kémkedés az uniós intézmények ellen, újságírók telefonjainak feltörése a Pegasus kémszoftverrel, ellenzéki politikusok megfigyelése, és még lehetne sorolni. Magyar Péter kormánya most arra törekszik, hogy a magyar nemzetbiztonsági közösség iránti bizalmat helyreállítsa — itthon és a szövetségesek körében egyaránt.
A feladatra Buda Pétert kérték fel, akit a független magyar sajtó, és a VSquare-en én is gyakran idéztem elismert szakértőként. Új szerepében a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét látja majd el — a pozíció bizonyos szempontból az amerikai nemzeti hírszerzési igazgatóéhoz (Director of National Intelligence, DNI) hasonlítható.
„A fő cél a demokrácia védelme” — mondta a VSquare-nek Buda. Három prioritást emelt ki: a szolgálatok depolitizálását, a nemzetbiztonsági közösség szakmai megújítását, és a megváltozott nemzetközi politikai-biztonsági környezethez való igazodást. Buda — a magyar elhárítás egykori alezredese — évekkel ezelőtt hagyta el a szolgálatot, és azóta az egyik legélesebb nyilvános bírálójává vált az Orbán-kormány Európa-ellenes és Oroszország-barát külpolitikájának, a nemzetközi szélsőjobboldali-oroszbarát befolyásolási hálózat építésének, valamint annak, hogy a rezsim a magyar titkosszolgálatokat belföldi kritikusai megfigyelésére használta.
Buda Péter tanulmányait az Egyesült Államokban (alkalmazott hírszerzés), Izraelben (közel-keleti és iszlám tanulmányok), az Egyesült Királyságban (vallástudomány, illetve nemzetközi kapcsolatok) és Svájcban (a nemzetközi kapcsolatok története a Geneva Graduate Institute-ban) végezte, az utóbbi két területen mester- és doktori képzésen. Népszerű Substack-szerző is mind magyar, mind angol nyelven, írásai az utóbbi időben pedig főként az orosz hibrid hadviselésre összpontosítottak — ez a téma szakmai pályafutását és kutatásait egyaránt végigkísérte.
Új pozíciója államtitkári szintű szakmai beosztás lesz. Buda a miniszterelnök korábbi kampányfőnöke, az időközben nemzetbiztonsági főtanácsadónak kinevezett Tóth Péternek jelent majd és mellette dolgozik. Buda hangsúlyozta, hogy munkája szigorúan szakmai, stratégiai és elemző jellegű — a Miniszterelnökségen működő csapata operatív hírszerzési tevékenységet nem fog végezni.
Arra a kérdésemre, hogy az új struktúra mihez hasonlítható, azt válaszolta: a cél az amerikai, brit, francia, skandináv és balti modellek tanulságainak legjobb hasznosítása. A magyar titkosszolgálatok közötti régóta húzódó rivalizálás lezárása és tevékenységüknek „a helyreállított transzatlanti prioritásokhoz” igazítása szintén a kitűzött célok között szerepel.
A VSquare angol nyelvű hírlevelének korábbi kiadásait itt találjátok. Ha valaki szeretné külön is támogatni a munkámat, a Buymeacoffee platformon ezt megtehetitek, és persze kövessetek be Facebookon is!

